„Nem tudom, mi a pontos oka a formahanyatlásának, hiszen az egész a világbajnokságon kezdődött. Hogy telebeszélték-e a fejét más klubok abban az időszakban, nem tudjuk. Én legalábbis nem kérdeztem meg tőle. Most az a legfontosabb, hogy túltegyük magunkat a történteken. De hogy valami megzavarta őt akkoriban, az biztos!"
Sir Alex Ferguson a kedvenc csatáráról
"A Realban csak szenvednénk, mert ott befelé játszanak, és nekem olyan játékosokra van szükségem, akik szabadon mozognak a széleken, átlőnek labdákat, helyet hagyva nekem középen, és állandó mozgásban vannak"
Xavi
„Láttam a meccsüket, és ahogy a Barca jó pár meccsén ebben a szezonban, volt elég lehetőségük, hogy szerezzenek egy vagy két gólt. A vége gól nélküli döntetlen lett egy harmadik ligás csapat ellen, és ezt a sajtó meg akarta fizettetni valakin. Ahogy az elmúlt évben volt egy támadás és állandó bontás Pellegrinivel szemben, most a játékosok voltak a középpontban. Mindenek felett Benzema.”
Johan Cruyff
"Nagyon nagy csalódást okozott a nyilatkozata, hiszen úgy vélem, éppen a kommunikáció az egyik erősségem. Az is meglep, hogy az elnök éppen akkor bírál, amikor kilenc játékosunk sérült, azaz jelentős problémákat kell megoldanunk."
Louis van Gaal válasza Uli Hoeness kemény kritikáira
Utolsó kommentek