Kedden kezdetét veszi az első számú, csütörtökön a második számú európai kupasorozat, a Bajnokok ligája és a második szezonját kezdő Európa liga. Idén nem változik a felállás, keddenként a „men in black” és Vince Ottó „szakértelmét” hallgathatjuk a TV2-n, míg szerdán a „dugi” sport prezentálásában élvezheti (vagyis inkább NEM élvezheti) a meccseket a nagyérdemű. De mindenekelőtt kis visszapillantó a hétvégére…
Eredményhirdetés!!!
2010.09.12. 20:07 A Juventus-Sampdoria meccs lefújásával tippelős játékunk is a végéhez ért. Először is köszönjük a tippeket, nekünk tetszett ez a kis móka, nem kizárt, hogy a közeljövőben megismételjük. Na de nem szaporítom feleslegesen a szót.
Ugye öt mérkőzés végeredményét kellett eltalálni az 5000 Ft értékű fogyasztáshoz. A foci szeszélyességét jól tükrözi, hogy nem volt telitalálatos szelvény. Az eredmények:
1, Újpest-Fradi 6-0
2, Athletic Bilbao-Atletico Madrid 1-2
3, Juventus - Sampdoria 3-3
4, Dortmund - Wolfsburg 2-0
5, Everton - Manchester United 3-3
Tehát a helyes sorrend: 1, 2, X, 1, X. Aki pedig a legtöbbet találta el, nem más, mint uvboy nevű olvasónk!!
Így tehát uvboy, szeretettel várunk szerda este, helyszín a Luigi Sport Pub, ahol elfogyaszthatod (leihatod) az ajándékod! GRATULÁLUNK!!!!
Ja egyébként Bayern München-AS Roma BL meccs is lesz, a focis kikapcsolódás tehát garantált!
Luigi Sport Pub
Budapest, 1066 Zichy Jenő utca 31
tel.: 30/907-0006; 706-3349
http://www.luigisportpub.hu
Aranyköpetek
2010.09.12. 13:35
"A közönség fizet, hogy a stadionba jöhessen, és minden joga megvan arra, hogy fütyüljön."
José Mourinho
„Márton bemutatott néhány nagy védést, de végülis ezért volt ott."
Roy Keane
„Egyszerűen azért döntöttünk így, mert szörnyű füttykoncertet kapott volna. Nem szerettük volna ennek kitenni"
Sir Alex Fergusono, Rooney nélkülözéséről
„Én vagyok az egyetlen személy, aki ezért a kudarcért felelős."
Nicolás Burdisso, AS Roma argentin védője, akit a Cagliari ellen kiállítottak, a farkasok pedig beleszaladtak egy ötösbe
A bombameglepetések videói
2010.09.12. 10:56A továbbra kattintva megnézhetitek Jimmy Jump futását a Megyeri úton, valamint az AC Milan, az AS Roma és a Barcelona tegnapi zakókát.
"Mindörökké Kubala"
2010.09.11. 22:07Jimmy Jump a magyar derbin? Köpni-nyelni nem tudtam, amikor a katalán őrült megjelent a képernyőn, az Újpest-Fradi második félidejében, fején a jól megszokott barretinával.
"Mindörökké Kubala" hirdette ezúttal Jimmy kis zászlaján, akit - mármint Kubala Lászlót - a Barcelona történetének legjobb futballistája előtt tisztelgett. Igen, a legjobb... nem az egyik legjobb, hanem a legjobb...
1999-ben a Barcelona 100. évfordulóján a szurkolók szavazatai alapján választották őt a legjobbnak és ugyan életemben nem láttam játszani, de a katalán közönség elég igényes és hiteles számomra, hogy el is higgyem ezt. No meg persze a nemzeti hiúságomnak is jólesik egy kis vállonveregetés, főleg úgy hogy többek között Maradonát, Sztoicskovot és megannyi klasszist utasított maga mögé...
Tulajdonképpen miatta építették a Camp Nou-t, mert Kubala László érkezésével a 60.000 férőhelyes Les Corts már kicsinek bizonyult...
Most is kábé ennyien voltak az Újpest-Fradin, no és Jimmy Jump...
Round two, FIGHT!
2010.09.11. 16:57Folytatódik a La Liga! Sablonfordulónak tűnik a 2. kör, meglepetések nélkül. A hispányok azonban mindig tartogatnak valamit a tarsolyukban, amitől meghökken a világ. Lássuk!
Németországban elborult a támadók agya! Intenzív gólzápor várható ezen a héten is!
2010.09.10. 20:37Megfogyva bár…!
2010.09.10. 17:3910 meccs, rengeteg sérült, néhány debütáló…! Angliában nagyobb rangadó nélkül rendezik meg a soron következő fordulót. De mindenki biztos lehet benne, bármelyik összecsapást választja, valószínűleg nem lesz unalmas másfél órája!
Cassano, Cassano táncol
2010.09.10. 08:45
Körben a szurkolók állnak. Ez volt kedden, amikor Firenzében az olasz válogatott öt góllal intézte el a feröerieket.
Aranyköpetek
2010.09.10. 00:04
![]()
"Szinte mindenben egyetértek Szabival"
Juhász Roland, Huszti leveléről
"Jobbak vagyunk, mint az Inter, a Milan meze pedig a legszebb, amiben valaha is játszhattam."
Ibrahimovic
"Guardiolának mentális segítségre lenne szüksége!
Mino Raiola, Ibra ügynöke
Hétvégi FutballszubjekTIPP
2010.09.09. 17:20A válogatott megmérettetések után robognak tovább a klub-bajnokságok. így a hétvégi kínálat bővelkedik jobbnál-jobb(remélem hétfőn is ezt mondhatom…) mérkőzésekben.
Kontinens szerte rengeteg rangadót rendeznek. Az alábbiakban nem szólnék a nyereményjátékban szereplő öt meccsről (lásd előző post). Nem tudnám elviselni, ha valaki miattam maradna le, a közel 7-8 liter ingyen(!!!) sörről, Luigi-nál!
Nyerj 5000 Ft értékű italfogyasztást !!!
2010.09.08. 12:57Végre valóra vált az álmom... Végre úgy éreztem, hogy, amikor nem a lelátón vagy a tévé előtt szorítok fogcsikorgatva a srácoknak, akkor is részese lehetek a pályán történteknek.
És ennek semmi köze nem volt Rudolf vagy Koman góljához... sem a tegnapi győzelemhez, pedig tényleg tiszta szívemből örültem, hogy komoly lépést tettünk a végső megelégedettség felé, és ugyan gólkülönbségben még nem, de pontszámban utolértük Moldovát a harmadik helyért folyó, ádáz harcban. A szülinapi hangulathoz elég volt csupán legurítanom néhány korsócska Sopronit és a megfelelő időben célba venni a mellékhelyiséget, ahol egyszer csak gólhelyzetben találtam magam, gyorsan körbenéztem, hogy álmodom vagy sem... meg, hogy egyáltalán lesen állok e, de nem jelzett az asszisztens, én pedig, mint Emilio Keselyű Butragueño lecsaptam a labdára és nem tudtam ziccerben hibázni. Mindig is ilyen piszoárról álmodoztam...
Aranyköpetek
2010.09.07. 09:39
"A lefújást követően a szintén a szünetben lecserélt kapusunk, Andreas Isaksson jött oda hozzám, és azt kérdezte: „Mi van, te is megsérültél?" Amikor közöltem vele, hogy nem, csodálkozva felhúzta a szemöldökét... Hívtak aztán Eindhovenből is, ők már azt hitték, úgy megsérültem, hogy műteni kell, de miután elárultam nekik, hogy „csak" lecseréltek, megnyugodtak."
Dzsudzsák Balázs
"Nem bántam meg semmit, sosem akartam fájdalmat okozni neki. Ezután a remek vb után egy más játékosként érkeztem vissza a Cityhez, hiszen az, hogy vb-döntőben játszottál, egy más megítélés alá helyez."
Nigel De Jong
"Rengeteg játékos van, akik még azelőtt óriási fizetéseket alkudnak ki maguknak, hogy megszilárdították volna a helyüket a világ legjobbjai között. Én sosem kaptam ekkora pénzeket. Az első csapatba felkerülve heti 30 fontot kerestem, és ennek is örülnöm kellett. Aztán 200 fontra nőtt a fizetésem, és ahogyan egyre idősebb lettem, úgy emelkedett a juttatás. Manapság még mielőtt bárki is bizonyította volna rátermettségét, óriási pénzeket tud keresni, és négy-ötéves szerződést kötnek vele. Én a Manchester United legsikeresebb időszakában futballoztam a csapatban, és a fiataloknak igen nehéz lesz túlszárnyalni, amit mi elértünk."
Ryan Giggs
"Sem Hughes, sem pedig Mancini nem értett meg engem. Nem volt semmi viszony a játékosok és a vezetők között. Edzés és meccs aztán viszlát. Én brazil vagyok, csak akkor tudok teljesíteni, ha minden pillanatban jól érzem magam. A Real Madridnál ezzel nem volt gond, boldog voltam, talán soha nem kellett volna távoznom Spanyolországból. Manchester egyébként szenzációs hely egy futballista számára, de a város élhetetlen és borzalmas. A tél, a hideg és a sötét éjszakák, kemény viszonyok egy fiatal brazil számára."
Robinho
„Feledtetni akarom az elvesztegetett időt, de nem veszem vállamra a csapatot: Chiellini és De Rossi az Azzurri vezetői. Teljes felelősséget vállalok a múltban elkövetett hibáimért. Ugyanakkor most jól kezdtem és remélem, folytatom a megkezdett utat. Eddig mindig csak a lövésre gondoltam, most a csapatra gondolok, mert egymagam nem tudok meccseket nyerni. Nem vagyok Diego Maradona, bár az elején azt hittem, az vagyok."
Antonio Cassano
Csak annyit kérdezek, a válaszra várva...
2010.09.06. 14:03
Képes-e olyan csapatot összeállítani, amelyik TUD támadni?
Szerethető...
2010.09.06. 10:30Szerethető... Nálunk ez a cél... Az, hogy szerethető klubcsapatok és szerethető válogatottunk legyen. Hogy a lelátókon áramoljon a csí és hogy a meccs végén felállva mantrázzon a virágkoszorúban ünneplő nézősereg...
Hogy 90 perc után minden játékos egyenként ölelje meg a szurkolókat és azok viszontszeressék őket...
Hogy szerethető játékosaink legynek, akik ha kell mártírhalált halnak a gyepen és mindent megtesznek majd, hogy ők bizony szerethetőek legyenek, még akkor is ha 8-2 nem ide...
A szerethető újságírók agyba főbe dicsérik majd a két gólszerzőt és szerethető kérdéseket tesznek majd fel a szerethető kapitánynak, edzőnek, menedzsernek, megbízott licenc nélküli szertárosnak...
Barca köpetek
2010.09.06. 06:11
„Emlékszem, amikor bementem a dolgozószobájába, hogy megmondjam neki, hogy el szeretnék menni, mert a Barcelona hív. Az volt a városom, a klub, ahol nevelkedtem fiatalként, és én vissza akartam térni. Ő nem akarta, hogy elmenjek, és azt mondta, hogy van jövőm a klubnál, hogy sokat vár tőlem. Amikor aztán eligazoltam, ő írt nekem egy levelet, amiben azt mondta, hogy számára nagyon nehéz volt elengednie engem Barcelonába.”
Gerard Piqué
"Feltételezem, hogy megsértődött a szituáció miatt, amit ő átélt, azt azonban ne kérdezzék, mi is ez pontosan, ugyanis nincs tudomásom semmi ilyesmiről. Ibra egy nagyszerű támadó, akinek a karriere önmagáért beszél. Talán nem sikerült beilleszkednie az együttesbe, valamint annak játékstílusába, s ennek következtében nem volt elég türelme, hogy tökéletesen azonosulni tudjon ezzel"
Dani Alves
"Én sem beszélek Guardiolával. Azért vagyok itt, hogy dolgozzak, s hogy nyerjek. A Mester főleg a pályán beszél, és mindig a legjobbakat küldi fel a gyepre. Jó érzéseim vannak az idei sikerességünket illetően, ami pedig a személyes dolgaimat illeti, otthon érzem magam a klubnál, boldog vagyok, az álmom pedig az, hogy innen vonulhassak vissza, persze, ez sok mindentől függ, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok"
Seydou Keita
„Összeültem Peppel azon a napon, amikor ő elmondta Ibrának, hogy mi a helyzet, majd ezt követően Raiola kérte, hogy tárgyalhasson a klubbal. Guardiola nekem azt mondta, hogy a probléma egyszerűen sportszakmai, és a játékos is elmondta nekem, hogy ahhoz van szokva, hogy a csapatok köré formálódnak, s nem ahhoz, ami a Barçában általános. Innentől kezdve elkezdődött a mozgolódás körülötte, hogy a lehető legjobb megoldást találjuk”
Andoni Zubizarreta
Csatlakozom...
2010.09.05. 09:00Éppen hazaestünk családlátogatásról, éppen csak annyi időm volt, hogy a szotyit és a jaffát előkapjam. Mire azonban bekapcsoltam a tévét, már lement a kezdőrúgás...francba! Nem szeretek lemaradni az elejéről (nem történt még semmi, de hajlamos vagyok azt hinni, hogy elmulasztottam valami fontosat)! Támadunk, nem is kicsit! Húsz perc után két évet öregedtem, annyi ziccert hagytunk ki! De semmi. A félidő derekán már magamból kikelve üvöltöttem, hátha eljut a hangom fehérvárig, sajnos azonban nincs ilyen erős a tüdőm.
Egy seggel, két lovat...
2010.09.04. 19:38Kettőből semmi... talán egy Komannal, Elekkel, de hagyjuk is... Egy olyan gyenge Wales ellen kellett volna öt-hat ziccerből egyet bevernünk, amelyik még nem tudott idegenben nyerni... most már igen...
Nagyképűen, szervezetlenül játszottunk és nem hogy szerencsénk nem volt, de a walsiek tarkóról bepattanó gólja is megtörte a csapatot, hogy aztán Debreceni kiállítassa magát, még jó hogy van egy jó kapusunk, aki kiszuggerálja a kapuból a tizenegyest...
Csak magunkat okolhatjuk ezért a vereségért. És ha ez a harmatgyenge brit gárda győz Olaszországban, akkor már csak abban bízhatunk, hogy beférünk abba a néhány legjobb másodikba, akik még kijutnak Dániába... A legjobb talán egy iksz lenne, persze ehhez be kéne darálni a bosnyákokat kedden...
Talán Komannal és Elekkel, nem kellene most számolgatnunk...
Aranyköpetek
2010.09.04. 13:20
„Mascherano fantasztikus teljesítményt nyújtott a Liverpoolban az elmúlt három-négy esztendőben, megtiszteltetés volt vele egy csapatban játszani. Viszont csúnyán lejáratta magát azzal, hogy kihagyta a City elleni bajnokit, így hiába korábbi alázata, ténykedése, keserű szájízzel távozott tőlünk. Ha elvállalja azt a találkozót, akkor biztosan megtapsolták, megünnepelték volna őt a szurkolók és jókedvűen hagyhatta volna el az egyesületet. Ő viszont nem így cselekedett és szerintm megbánja ezt még egy napon"
Jamie Carragher
"A labdát meg tudjuk tartani, de a kaputól 25 méterre elfogy a tudományunk. Nehéz időszakot élünk meg..."
Laurent Blanc
"Szerintem nem kapunk ki Stockholmban, sőt akár nyerhetünk is, majd a moldávokat legyőzzük. Négy ponttal kezdeni már nem is lenne rossz."
Orbán Viktor
"Szerintem eléggé elfogyott a türelmük a meccs végére, ami érthető, hisz 2-0-ra vezettünk..."
Zlatan Ibrahimovic
Pofozkodásra fel!
2010.09.03. 18:09Most ugrik a majom a vízbe! Számunkra ma este rajtol az Európa-bajnoki selejtezősorozat! Az az apró, de fontos tény azonban elrontja a szájunk ízét, hogy a svédekkel kezdünk.
FutballszubjekTIPP
2010.09.02. 11:21

Aranyköpetek
2010.09.02. 10:34
„A német bajnokság egy lépéssel az olasz előtt jár. Itáliában rengeteg stadionra ráférne a felújítás, valamint a túlzottan védekező játék sem tesz jót az olasz futballnak. A Juvénál becsaptak engem. Először Del Neri azt mondta hisz bennem és támogatásáról biztosított. Azt mondta van helyem a csapatban és kizárt, hogy ne a kezdőben kapjak helyet. Azt is mondták, hogy része vagyok az új proketnek. Egy nap aztán minden megváltozott. Akkor már azt mondták, úgy döntöttek eladnak. Marotta csak olasz játékosokat szeretne látni a csapatban, de szerintem ez óriási hiba. A győzelemhez bajnokokra van szükséged, bárhonnan is érkezzenek, de ő egy bajnokot sem igazolt le. Engem pedig nagyon alacsony áron értékesített."
Diego
„Úgy gondolom, hogy pár évig még képes vagyok a magasszintű teljesítményre. Még csak 32 éves vagyok, ami szerintem nem olyan sok. Ha négy év múlva is fitt leszek, és a formám megfelelő lesz, akkor miért ne játszhatnék a vb-n?"
Miroslav Klose
"Fájt, amikor elkezdték bevonni a családomat, és olyan dolgokat mondtak, amelyek nem voltak igazak. Ígértek nekem valamit kerek egy éve, és soha nem teljesítették azt. És ennek semmi köze a családomhoz. Mikor hazugságokat olvas vagy hall az ember, nyilvánvalóan döhös lesz"
Javier Mascherano
Vigyázat !!!!
2010.09.01. 14:12Csak és kizárólag 25. életévüket betöltött lelkileg egészséges emberek figyelmébe ajánlom... nem igazából csak és kizárólag mazochisták figyelmébe ajánlom...
A 2011-2012-es szezon során futballmúzeumot kíván nyitni a Bayern Müncen az Allianz Arenában. A 110 esztendeje alapított Bayern veretes múltját gazdag kép- és hanganyag, trófeák és kultikussá vált tárgyak révén igyekeznek bemutatni.
Igazából a képanyagtól féltek mindenkit, hiszen a valaha volt legrondább játékosokat foglalkoztató német rekordbajnok Bayern mindig is sokat adott a külsőségekre, persze ahogy az a német futballnál megszokohattuk, a stílus általában sokadrangú kérdés.
Nem véletlenül igazolták le hajdanán Ribérit, akivel francia anyák tömegei ijesztgeti a rosszul tanuló gyermekeiket. Méltó utódjaOliver Kahnnak, aki a germán szörnyek egyenesági leszármazottja.
Talán a legérdekesebb a tárlat során az a Salátástál gyűjtemény, melynek torz tükörképében egy kicsit mi is Bayern játékosnak érezhetjük magunkat.
Utolsó kommentek