Valamilyen tudatalatti fétisünk lehet, hogy imádunk összerakni bármilyen őrült szempontok alapján különböző válogatottakat. Most sem volt ez másképp, összeszedtük az általunk ismert, finoman fogalmazva nem túl megnyerő külsővel rendelkező labdarúgókat és csapatot alkottunk belőlük. Ők lettek az FC Bűbájern.
Általában amikor elkezdünk agyalni egy ilyen szubjektív csapaton, a kapusok szokták a legtöbb fejfájást okozni, kivéve ezt a mostanit. Egyértelmű volt, hogy Oliver Kahnnál száz évi kutatással sem találhatunk megfelelőbb jelöltet a posztra. Az elszántan vicsorgó arckifejezés már-már védjegyévé vált a német hálóőrnek, amit általában egy kis üvöltéssel spékelt meg. Ezzel nyerő taktikát eszelt ki, mert nagyon kevés csatár szeretett a közelében lenni. Nem is csodálom, mivel ő gyakorlatilag saját csapata gólját is képes volt ugyanazzal az ocsmány grimasszal ünnepelni. Ráadásul az ellendrukkerek által bedobált banánt sem vetette meg. Ha jól emlékszem 2001-ben a BL serleggel a kezében megengedett magának egy apró mosolyt, de nem állt neki jól!
A másik oldalra a Mönchengladbachból visszavonuló, de fél Európát meghódító germán Christian Ziege került. Gödröcskés arcának és polgárpukkasztó punk frizurájának összhatása tökéletesen alkalmassá tette, hogy a szerepeljen nálunk, és természetesen a Bayernben is. Merthogy Christian hét teljes szezonig rontotta a levegőt a bőrgatyásoknál. Aztán Milánó piros oldalán riogatott, de Angliában találta meg azt a közeget, ahonnan nem lógott ki. Naná, hogy nem. Egy olyan országban, ahol minden sarkon Rooney-k, Dowie-k és David Hopkinok futkároznak, csak elfér egy Ziege is.
A védelem közepére egy aktív és egy, már visszavonult bekket képzeltünk el. Egyikőjük a holland szikla, Jaap Stam, párja pedig a ManCity-s Joleon Lescott. A hollandra nem nagyon kell szót csépelnünk, magáért beszélnek a róla készült tarkopasz-körszakállas-sikítós fényképek. Társáról azonban illik tudni, hogy a homlokát díszítő hatalmas sebhely nem egy kocsmai verekedés során került oda, hanem Ribéry-hez hasonlóan gyerekkori autóbaleset eredménye. Ettől függetlenül ha valaki látta már a Csillagkapu bármelyik részét, annak feltűnhetett, hogy az egyik főszereplőnek – név szerint Teal’c-nek – szakasztott hasonmása a heges homlokú angol védő.
Az egyik szélről rohamozó támadó szellemű játékosunk a holland csapattal világbajnoki ezüstérmet szerző Dirk Kuyt. Nem hiszem, hogy bárkinek ecsetelni kell miért került a kezdőcsapatba, persze azonnal feltűnik a hasonlóság közte és a csapat kapitánya közt. Nem is véletlenül kapta a Dumbo becenevet, elálló fülszerkezete igen mókás, amikor suhan a pálya szélén, és ormány szó sem áll távol tőle.
A középpálya centrumába nem akármilyen párost sikerült meginvitálnunk, valószínűleg a pályán is jól kiegészítették volna egymást, kár hogy soha nem játszottak egy helyen. Ők Ray Parlour és a nemrégiben hazatérő Ronaldinho. Ray ugyebár az Arsenal oszlopos tagjaként riogatta a kapuratörő ellenfeleket, nem túl megnyerő fizimiskája mellett kemény odalépéseiről maradt emlékezetes. Kreatívabb párja gyakorlatilag a fogsorának köszönheti, hogy megannyi rémtörténetben szerepel egy-egy sátrazásnál. Ennek ellenére a fanyar sármú brazil meglehetősen otthonosan mozog a szebbik nem tagjai között, bár ezt inkább népszerűségének, vérmérsékletének és nem utolsó sorban pénztárcájának köszönheti. Parlour hódításairól nem tudok, de ő biztosan óvatosabb a nőkkel, mivel egykori felesége a gatyáját is elvitte a válás során.
Nem csak mi, de Nagy-Britannia 99 százaléka egyetért azzal, hogy a világ legrondább csatára Iain Dowie. Az észak-ír fenegyerek játékosként sok brit klubban megfordult, de edzőként sem sikerül megmaradnia sokáig egy helyen. Emellett igazi futballdinasztia tagja, édesapja és nővére is igazolt labdarúgó (mondjuk megnézném, hogy néz ki egy ilyen arc nővére). Az egykoron Torghellét és Királyt is trenírozó szakember fizimiskája ellenére boldog családi életet él, és két „szép” gyermek édesapja. A srácok csak reménykedhetnek, hogy az anyjukra ütöttek!
És ugyebár egy jó csapatnak edző is kell, hiszen az irányítás igen fontos. Na kérem, annak az edzőnek a neve, aki eme daliás férfiak méltó főnöke lehet, az nem más mint Louis Van Gaal. Hát ő sem egy matyó hímzés. Gyakorlatilag, ha nem pöpec öltönyökben járna-kelne, azt hihetnénk, hogy minden nap bunyóznia kell a napi betevőért. És bizony sokszor alulmaradhat, mert a többszörös orrtörést ezt bizonyítja. Egy negyedosztályú nehézsúlyúnak sincs ennyire szétpofozva a nózija, ha igen, akkor az nem a tehetségesség jele.
Mint eddig mindig, most is számítunk az Általatok kreált válogatottakra...
