Eddig tartott Ronaldoéknak a Vb. Négy helyzet kevés a Európa-bajnok ellen.
A portugálok az első félidőben még csakcsak mentek néha előre, de a tudatos támadásépítésnek nyomát sem láttam. Mindenki úgy volt vele, hogy előre vágja, aztán Almeida vagy Ronaldo bevágja és kész. Félreértés ne essék, a portugálok maguknak köszönhetik a kiesést, de egyszerűen féltek a spanyoloktól.
A második félidőben sem változott sokat a helyzet, a spanyolok járatták a labdát, Ronaldoék meg várták a sült galambot. Igen ám, csak ezt a bizonyos galambot David Villa lelőtte. A labdát meg be (persze érdekes, hogy egyszer sem merték visszalassítani).
És ekkor kellett volna váltani, de nem ment. Annál is kevesebbet volt luzitán lábon a labda, mint a gólt megelőző 63 percben. Ronaldo egyedül volt, ha labdát kapott, várta a rúgást, hogy hisztizhessen. Márpedig egy jó Ronaldo nélkül aligha van esélye ennek a portugál válogatottnak.
Eduardo kapus teljesítményén kívül gyakorlatilag a játék összes elemében felülmúlták ellenfelüket a spanyolok. Rengeteg kiemelkedő teljesítmény: Ramos, Xavi, Xabi Alonso, Capdevilla...bármelyikük lehetett volna a meccs embere.
David Villa lett. Negyedik góljával beérte Higuaint (és Vitteket, bár ő már tuti nem lő többet Dél-Afrikában) és hol van még a vége?
A ma kialakult negyeddöntő párosítása: Paraguay-Spanyolország.