Magyarország-San Marino 8-0. Ez állt az eredményjelzőn. Azóta mégis mindenki azt kárálja, hogy óvatosan beszéljünk róla, mert ez nem olyan nagy dolog. Én ugyanezt hittem, de kicsit dühösen gyorsan meggondoltam magam, amikor rázendítettek a nagyokosok, hogy „bezzeg a mi időnkben”!  

Nincs olyan indokom, amivel bizonyíthatnám, hogy jobb a mostani magyar foci, mint régen. Talán csak egy dolog szól a mostani mellett. A régi elmúlt! Lehet, hogy a régi időkben eredményesebbek voltunk, de mire megyünk vele, ha folyamatosan ezt emlegetjük vissza? Semmire! Szép volt, jó volt, csak sajnos emlékekből nem élünk meg! Persze mindig jó kicsit nosztalgiázni, végigfuttatni az agyunkon egy szép Puskás gólt, de egyvalamit hajlamosak vagyunk elfelejteni. Azok a dicsőséges idők régen lecsengtek. És miért estünk vissza? Nem hinném, hogy annyira gyengék lennénk. Sőt! A probléma az, hogy utolért bennünket a világ, majd kicsapta az indexet és előzött. És sajnos el is húzott, de nem kicsit! Lothar, Erwin. Soha nem értek el semmit edzőként, mi mégis megváltónak láttuk őket, és bizony mennyire rosszul. Mi vagyunk azok a balekok, akik bármelyik nevenincs külföldi szavának hiszünk, ha azt mondja, hogy nem lehetetlen a kijutás (bárhova)! Felemlegetni a múltat? Bármikor lehet, csak nem vagyunk vele közelebb a világhoz. Pedig a cél az lenne, hogy újra látóhatáron belül kerüljünk…