Olyan ez, mintha álmodnék. Két magyar csapat is reális eséllyel pályázhat az EL főtáblájára. Sorsoltak a BL-ben és az Európa Ligában is. Mivel a zseniális győriek idegenben kiharcolták a továbbjutást, a Debrecen pedig a Bajnokok Ligából pottyant a második számú kupasorozatba, ezért két csapatunk is körömrágva várhatta a nyoni sorsolást. A magyar bajnok a bolgár Liteksz Lovecs csapatát kapta, akiről halvány lila fingom sincs, hogy eszik e vagy isszák, de legalább van esély a továbbjutásra. A bronzérmes ETO-nak már csak a horvát Dinamo Zagreben kell túljutnia, hogy ott legyen az Európa Liga főtábláján. Ránézésre a Montpellier erősebbnek tűnt, szóval bármi lehet. Azért baromi nagy mákunk volt és ha mind a két csapat továbbjut, akkor biztosra vehetjük, hogy a Vidi a bajnok.
Induljunk ki abból, hogy két magyar csapat is érdekelt lehet a nemzetközi kupasorozatban és a DVSC elhozza nekünk a Portot, a Galatasarayt, a Palermot és ha a Vidi-verő Maribor is továbbjut, akkor megnézhetjük, hogy a hajdúságiak mire mennek a szlovénokkal. A győriek a Manchester City-t, a Fenerbahcet és a Villarrealt is elgyepálhatják. Már csak szépen le kell rendezni a bolgárokat és a horvátokat és elmondhatjuk, hogy két csapatunk is ott van egy európai kupasorozat főtábláján, márpedig én ilyet még rövidke életem alatt sosem tapasztaltam. Még az is lehet, hogy halálom előtt láthatom a válogatottat a vébén? Ha csak álmodnék, akkor kérlek ne ébresszetek fel!