Sikeresen abszorválta a második selejtezőkör visszavágóját a Loki, igy várhatja a Baselt. A meccsen azért izzadhatott a 6000 kilátogató drukker, nem volt sétagalopp.
Bűnrosszul kezdtek a hazaiak, három perc után már 0-1 volt és a játék se nagyon ment az első negyed órában. Ráadásul három idióta folyamatosan tökmaghéjjal dobálózott a mögöttem lévő sorból. Egészen addig viccesnek találták, amíg egymás után hárman szólítottuk fel a tevékenységük befejezésére.
Aztán azért összekapták magukat, a félidő végére már a DVSC vezetett 2-1-re. A második félidő elején visszajött a meccsbe a Levadia, kiegyenlített így volt ám fujjolás. Amúgy a legdühítőbb az egész estében az volt, hogy az üdítős pultokat beengedték a stadion területére, viszont a sört csapoló árusok kint ragadtak. Botrány! Focimeccs, vizezett sör nélkül???
Na mindegy, túltettem magam a sokkon. Főleg mert két perc sem kellett és újra előnyben volt a csapatom! Góóól! Ha lett volna söröm, valószínűleg eldobtam volna örömömben. 3-2. Zsebben a továbbjutás!
Technikailag azért nem ilyen egyszerű a képlet. Érdekes, hogy a tíz emberrel játszó Levadia jobban beszorította a Lokit, mint amikor még tizenegyen voltak. És bár most örülünk a továbbjutásnak, a Basel nem adja majd ilyen könnyen a bőrét. A támadó szekció jól zakatolt, a védelem azonban igencsak sebezhetőnek tünt.
Sokkal összeszedettebb játékkal megúszhatjuk a nagy zakót, sőt, ha mindenki kimagaslót nyújt, egy sovány győzelem is benne lehet a levegőben a Szusza Ferenc stadionban. A továbbjutásról azonban gyorsan le kell mondanunk. Csodák csak nagyon ritkán vannak, kétszer egymás után pedig...