Dawson és a haverok

„Merni megtenni”! Vagyis, egyre inkább azonosítható mottójával a(z egyelőre még csak) második számú Észak-londoni klub, a Tottenham Hotspur. A Premier League fennállása óta (1992) legjobb szezonjukat letudó Sarkantyúsok, tavaly 4. lettek, amivel hosszas középszerűség után odaértek a „legnagyobbak” közelébe.

Hosszas középszerűség után, ugyanis a Tottenham leginkább a középmezőnyt erősítette, ha a nagy átlagot nézzük. A ’90-es években a 7-15. hely között osztottak csak lapot a csapatnak, ami a 2000-es évek elején se nagyon változott. Persze ez is felülmúlta az alapító gimnazista fiúk minden elképzelését – valószínűleg. A klub nem tartozik a legeredményesebbek közé, de azért náluk is beszélhetünk két dicsőséges korszakról, a kisebb-nagyobb eredmények mellett. Az első a ’60-as évekre tehető, amikor bajnok, FA kupa, KEK és szuperkupa győztes is lett a csapat, többek között olyan játékosokkal, mint Danny Blanchflower (aki a „The Times” választása alapján mindenidők legjobb Spurs játékosa), Jimmy Greaves (aki a legtöbb gólt szerezte a Tottenham színeiben) vagy épp John White (akit tragikus körülmények között, golfozás közben ért villámcsapás). Egyébként ezzel a KEK győzelemmel, a Szigetország első nemzetközi trófeát nyert együttese lett a csapat. A következő sikeres időszak a ’80-as évekre tehető, amikor is visszajutottak az első vonalba és több dobogós helyezéssel, UEFA és hazai kupasikerekkel örvendeztették a pártolókat. Lehet a Premier League elnevezés, de valami „eltört” a következő évtizedekben. Mert a következő siker a 2008-as ligakupa elnyerése volt.

Ezzel vissza is tértünk a jelenbe, amit mostanság elég rózsásan látnak a White Hart Lane-en. A csapat 27 lejátszott bajnoki után 4. a tabellán, - és ha Blackpool elleni tegnapi (02.22.) meccsét behúzta volna, akkor már dobogós lehetne – a BL-ben pedig hatalmas sansza van, hogy a kieséses szakaszba jutva, kiverje a többszörös győztes Milant. Véleményem szerint annak, hogy idáig eljutott a csapat, két embernek van kulcsszerepe. Az egyik természetesen Henry James „Harry” Redknapp, a másik pedig Damien Comolli. Utóbbi úriember neve sokaknak ismerősen hangozhat, ugyanis nem régen őt nevezték ki a Liverpool sportigazgatójának. A Tottenhamnél is ezt a poziciót töltötte be, a klubnál igen megosztó személyiségű francia. Ő felelt a játékos megfigyelésért, az akadémiáért, a titkárságért és az egészségügyi háttérért is. Azonban viszonya finoman szólva sem volt felhőtlen, az akkori vezetőedző Martin Jol-lal, aki többször is élesen kritizálta. Ugyanis Comolli kezébe vette az irányítást és a holland beleszólása nélkül adott-vett játékosokat. Két egymás utáni 5. hely után jött egy, az elmúlt éveket idéző 11. hely, ami Jol állásába került. Az utód Juande Ramos-szal, hosszú idő után összejött egy ligakupa siker. Ezt követően azonban jött mindenki rémálma! A 2008/09-es szezonban, októberben, tökutolsó Sarkantyúsok még kiestek az UEFA kupából is, az Udinese ellen. És ezt már Comolli sem „élhette túl”, Ramos-szal együtt repült. De akkor miért is volt kulcsszerepe?!

Csak pár név: Gareth Bale, Dimitar Berbatov, Luka Modric, Heurelho Gomes, Darren Dent, Roman Pavlyuchenko. A klubnál való rövid ténykedése alatt többek közt ezen játékosok érkeztek, akiknek fontos szerepük volt, van vagy lesz. Sokak szerint Európa egyik legkiválóbb játékos megfigyelőjéről van szó, ami megmutatkozott a klubnál is, és a fiatal tehetségek felkutatására helyezték a hangsúlyt. Ennek eredménye lett, a már említett Bale érkezése mellett, Kaboul, Allan Hutton, Kevin-Prince Boateng, Giovani vagy Taarabt megszerzése. 2008-ban Berbatov és Keane pótlása azonban megoldhatatlan feladat elé állította a vezetőt. Ennek is köszönhetően jött a pocsék rajt és a már említett kirúgás.

És érkezett is Redknapp, aki nélkül lehet, hogy semmit sem értek volna Comolli fiataljai, mert a fő sikerkovács azért mégis csak ő. Igazi régimódi futballedző, aki egy „Comolli félét” nem is tűrt volna meg maga mellett. Mindent tud a fociról és a játékosairól. Senki sem kerülhet véletlen a keretbe, abszolút tudatos munkát végez az igazolások terén is. A jól bevált kedvencek, mint Peter Crouch vagy Niko Krancjar megszerzése után, meglépte az utóbbi jó pár év, ár-érték arányban egyik legzseniálisabb igazolását, Van der Vaart megvételével. Redknapp azonnal megtalálta a holland helyét a csapatban, aki hatékony játékával pár meccs alatt törlesztette is az árát. Modric-csal, Lennon-nal, Krancjar-ral, Bale-lel képviselik a kreatív vonalat, míg ha rombolni kell, akkor ott van Palacios, Sandro, Huddlestone a középpályán, amire a csapat játéka épül, így a legfontosabb része lett a gárdának. Nem is véletlenül épít Redknapp erre a csapatrészre, hiszen a játékrendszer alapján az egy szem támadóra kevésbé lehet, míg a védelem elég szedett-vedett idén. A csapatban nincs olyan védő, aki ebben a szezonban ne lett volna még sérült, így alkalmi megoldásokkal operál a menedzser. Pedig alapvetően a csapat legstabilabb része lehetne a hátsó alakzat, olyan játékosokkal, mint a csapatkapitány és a tavalyi idény legjobbjának választott Dawson vagy a kórházban többször, mint a pályán megforduló King, Woodgate duó. Jelen pillanatban is csupán 5 hadra fogható védője akad a Tottenhamnek. Többek közt ennek is köszönhető a kicsit még ingadozó, nem egyszer szélsőséges forma és az ezáltal elhullajtott pontok, a kis csapatok ellen.

Amennyiben a jövőben töretlen lesz a fejlődés, normalizálódik a helyzet hátul és legalább olyan stabil teljesítményt nyújtanak, mint a középpályán, a Spursnek bérelt helye lehet a dobogó környékén – esetleg azon. Mert ilyen tudatos munkával és teljesítménnyel újabb dimenziók nyílhatnak meg a csapat előtt, amivel viszont élni kellene, nehogy visszaszürküljenek a középmezőny „ingoványába”.