Keringő az éjszakában

 2011.02.01. 09:46

Szerencsére (vagy sajnos, kinek hogy) véget ért a januári őrület, a téli átigazolási időszak. Mint azt már megszokhattuk az utóbbi néhány évben, 31-én több játékos váltott székhelyet, mint ez előző harminc napban összesen. Megnézzük a átigazoló nagyobb neveket, a tűzoltásnak szánt érkezőket és az "abszolút pénzkidobást" érő srácokat.

Mint azt a kép is mutatja, a Chelsea durrantotta a legnagyobbat, megszerezte Fernando Torrest a Liverpooltól. Ráadásul az előzetesekkel szemben kizárólag lét kellett csengetniük érte, Ancelotti nem engedte el Anelkát. A spanyolnak elege lett az eredménytelenségből, ezért költözött kicsit délebbre. Mellette még David Luizt csábították Londonba egy kisebb összegért, így plussz egy védővel indulhatnak a londoni kékek (csatárból maradt a létszám, mert Sturridge kölcsönben lelépett erre a félévre). Mindketten hasznosak, a forma miatt az ár talán túlzó, dehát Stamford Bridge alatt hatalmas földgázmezőt diagnosztizáltak az utóbbi években...

A Torrest értékesítő Liverpool is rendesen belehúzott a végére. A spanyol pótlására érkezett az Ajaxtól Suarez, és a szarkák csatára, Andy Caroll is vörösbe öltözik (majd ha felépül). Suarez nagy kérdőjel, évi 30-40 gólt szokott termelni, de egy bőven gyengébb bajnokságban. Nálam Caroll inkább erősítés, mint uruguayi társa feltéve, ha a beilleszkedés zökkenőmentesen megy majd. A 'pool mindent megtesz, hogy semmiképpen ne kerüljenek vissza az elitbe...

A Tottenham nagyon akart egy jó csatárt hozni, de nem sikerült. Forlán és Rossi is kosarat adott Harry Redknappnak. Bale maradt, az edző kirohanásai után nem is próbálkozott náluk senki.

Spanyolországban csendesebben csorogtak az események. A Barca már karácsony előtt mindenben megegyezett Ibrahim Afellay érkezéséről, más nem is változott, de a srácnak még várni kell a lehetőségre. Realéknál csak Adebayor érkezett a csatárgondok miatt, persze első meccsén elment a bajnokság, szóval némi teher lekerült a válláról. Pff... A Villarreal legnagyobb eredménye Giuseppe Rossi megtartása! Forlán szintén maradt a seggén, főleg mert ő maga sem tudja, hogy előző nap hova is akart igazolni!

Itáliában is volt rendesen dolga az ügyvédeknek. A Juventus elküldte Amaurit, Legrottagliet és Lanzafanét, érkezett a Cagliaritól Matri. Érdekesnek mondható Del Neri játékospolitikája, vagy csak szimplán hülye. A címvédőnél érkezett Pazzini és első meccsén hozott is egy szép győzelmet, így kell jót húzni! A Milan egy fél csapatot szerzett januárban: Cassano okos ötlet volt, az előbb említett Legrottaglie már inkább rébusz, Didac Vila talán a hónap igazolása lesz, Emanuelsonnal sem vettek zsákbamacskát. De azért itt is kellett valami tulok, hát jött Van Bommel...első Serie A-s meccsén meg is kapta jól kiérdemelt első piros lapját...csak így tovább!

Néhány szót légiósainkról. Gera maradt a Fulhamnél, legalábbis nyárig biztosan. Jól tette. Ilyenkor kétszer meg kell gondolni a váltást. Husztinak nem sikerült elhagyni a Zenit kispadját, így marad további fél év jegelés. Dzsudzsák fügét mutatott a Lille-nek és inkább meghosszabbította szerződését, marad a PSV-nél. Lackó belehúzott és Koman után ment a Sampdoriához. Hajnal azonban fontos, és jó döntést hozott. Ahelyett, hogy várna a Dortmundi játéklehetőségre, inkább kölcsönadatta magát Stuttgartba. Az új helyen úgyis a bentmaradás a tavaszi cél, Hajnallal pedig ez bőven egyszerűbb lehet. Drukkolunk neki! Szalai maradt Mainzban...ezúton kívánunk neki minél gyorsabb gyógyulást!

Bocsi, ha valaki fontos kimaradt, szóljatok rám, vagy dobjátok be kommentbe!

Címkék: chelsea liverpool fernando torres átigazolások giuseppe rossi

A bejegyzés trackback címe:

https://futballszubjektiv.blog.hu/api/trackback/id/tr32629826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Đ- · http://futballszubjektiv.blog.hu/ 2011.02.01. 10:35:34

nagy gábor erzsébetről, ausztriába igazolt! ;)
süti beállítások módosítása